GS300
2000 - 2005
GS450h
2005 - 2011
Magáról az autóról
- Hatalmas erő van benne, iszonyatosan jól megy, és ez egyáltalán nem látszik rajta.
- Az olajat és vizet ez az autó sem eszi, korrózióvédelme nagyon jó, rozsda nem jellemző rá. Hajtása hátsó keréken van, nagyon ritka az olyan típus ami ami összkerekes (AWD) lenne, az is leginkább a 350-esből érhető el az amerikai piacon. Ezt vegyétek figyelembe, kulturált haladással stabilan lehet vele autózni, de amint elkap a bugi és lepadlózod, tapasztalt vezetőnek kell lenni, hogy rendesen megtartsd az úton. Télen jégen, hóban nagyon körültekintően, óvatosan szabad csak vele közlekedni, azt is leginkább snow módban.
- GS300, 350, 450h közti minimális különbségek:
- Egyértelműen a 300 és 350 csak benzinesként kapható, a 300 egy 3 literes szívóbenzin motorral, a 350-es pedig a 450h-val megegyező 3.5 literes szívóbenzin motorral. Európában a GS350 nem elterjedt, itthon szinte elérhetetlen, csak a GS300 és 450h ami látható az utakon, illetve elérhető a piacon. A kettő között csak hajtásbeli különbség van, beltérben és felszereltségben megegyeznek.
- Megbízhatóságban hasonlóan élen jár a többi Lexushoz képest, viszont ez az autó is 10+ éves, nincsenek csodák, előfordulhatnak nagy tételek ha leharcolt autót találsz. Lássuk, mikre kell odafigyelni, hogy ezt elkerülhesd!
- Vezérműlánc
- Az autó láncos, aminek nincs előírva csereperiódusa. Ez még előny is lehetne egészen addig, míg meg nem tudod mennyibe kerül a cseréje. Nem titok: 1 millió felett van, általában 1.2 - 1.3 millióval lehet számolni. A computer jelzi kiolvasáskor, hogy eláll a lánc állásának érzékelője, magyarul megnyúlt, azonnali csere kell, illetve ami leginkább jellemző, hogy hideg indításkor fémesen csörög pár másodpercig, utána elhalkul.
- De miért nyúlik meg? Miért csörren hidegen reggelente? Hát nem egy golyóálló motor ez?
- A blokk maga golyóálló, tehát az olajat nem eszi, vizet sem, nem kormol, nem füstöl, szépen jár és gyönyörű hangja is van. Bemelegített motorral lehet neki húzni, sőt, kívánja is rendesen, hogy tapossák már meg a belét, őszintén melyikünk bírna ki egy 5.9s gyorsulást bezárva hagyni? Na, ugye. Viszont ennek ára van, főleg akkor ha kulturálatlanul, hideg motorral tapossák szét a belét. Sajnos erre az autóra nagyon igaz, hogy sok a taposott lelkű, amit egyszerű anyagfáradásból, kopásból eredendően nem bír a lánc örök időkig. Ha hidegen beindítva csörög-zörög a vezérlés, az egy komplett vezérléscserét jelent, ami milliós tétel és napokig tart a cseréje.
- Akkumulátor
- Ahogy fentebb is írtam, a taposásnak és a bugis vezetésnek hála az akkumulátor hamarabb megadja magát. Nem kell tőle megijedni, lehet őket cellánként cserélni. Összesen 40db cella van ebben a típusban, darabja 15-20ezer Ft körül van. Egy komplett akkumulátor csere milliós tétel, hasonló áron van mint a lánc, érdemes olyan autót venni amiben már a 10 éves garanciájában kicserélték újra az akkumulátorát.
- VVTi kerék csörrenés induláskor
- Hideg indításkor, mely általában a reggeli startot jelenti, szokása fél - 1 másodpercig csörrenni a motortér felől. Ez hasonló lehet a lánc megnyúlásából adódó csörgéshez, viszont ez nem egy kerepelő kattogó zörgő zaj (mintha szét akarna esni a motor), hanem egy rövid ideig tartó csörrenés, mintha egy befőttes üvegbe beraknál jó sok kulcsot és megráznád egyszer, vagy mint egy jó 30 éves adagolós dízel beindulása. Ez a probléma viszont egy ideig nem nagy baj, viszont fontos a szakszerű bevizsgálás, mert tényleg össze lehet téveszteni a vezérműlánc nyúlásával és annak problémáival, illetve a hosszú ideig tartó elhúzása is bajt okozhat. Amennyiben bizonyosságot nyert, hogy a vezérlés rendben van és a csörrenést a VVTi kerék okozza, nem kell azonnal pánikba esni, el lehet húzni egy ideig a cseréjét és egy időközi nagyobb szervizeléssel együtt ezt is letudni. A lényeg, hogy amikor hideg indításkor már bejelez a főtengely jeladója elállást mutatva, ami Check Engine lámpával jár, eljött az idő: ezt valószínűleg a VVT-i kerék csinálja, mert a szenzor érzékeli a VVT-i kerék láncra gyakorolt ellenállását. Cseréje megoldható, de költséges, ugyanis 4 darab van belőle (amiből általában a szívó oldaliak közül szokott az egyik csörrenni) és darabja ~150 ezres tétel, plusz a szakszerű beszerelés. Érdemes olyan autót vásárolni, amiben a vezérlés cseréjével együtt a VVT-i kerekek cseréje is megtörtént.
- Visszahívásos javítások
- Az autóhoz kapcsolódik több visszahívás is, a legfontosabb a szeleprugó és az üzemanyag nyomásszenzor jeladójával kapcsolatos visszahívások. Alvázszám alapján ezek lekérdezhetőek bármely márkaszervizben, amennyiben nem kerültek elvégzésre, azokat díjtalanul a márkaszerviz cseréli.
GS450h
2012 - 2018